Kultúra

Dana Puhosh (Kiss Dénes) tárlata Lendván

Dana Puhosh nem egy cseh tévésorozat romantikus hőse, nem is egy titokzatos regényíró, bár sorsa regényes. Kiss Dénest sokan ismerik, de Dana Puhoshként Lendván mutatkozott be először. A festészet új zalaegerszegi képviselője a szlovén kisváros magyar kulturális központjában ajánlotta az érdeklődők figyelmébe nem mindennapi alkotásait.

Ecsedi Erzsébet megnyitja a lendvai kiállítást.

A beszédes képek egyszerű színviláguk ellenére különleges érzésekről árulkodnak. Dana festményei nem tervszerűen születtek, témáik sem megfoghatók, sokkal inkább átélhetők. Tükrök a fogyasztó társadalom felé, a mindennapok mocskának tükrei művészi köntösben. Kritikák a világ és a művész saját énje felé egyaránt.
– Régi barátom, Böröcz Nándor ajánlotta figyelmembe a helyet, mely barátságos hangulatával rögtön magával ragadott. Első kiállítóhelyként nem is kívánhattam volna jobbat. Miután a központ igazgatója látta a képeimet az interneten, időpontot egyeztettünk, így kerültek a festmények Lendvára. A kiállítás különlegessége az volt, hogy egy helyen láthattam a kedvenc képeimet és a számomra legkedvesebb barátokat, akik a távolság és a rossz időjárási viszonyok ellenére eljöttek ide – mondta az alkotó, akinek több barátja is bemutatkozott a közönség előtt. Nadrai Róbert különleges, saját készítésű hangszerével tökéletes harmóniát teremtett a képekkel. A szerkezet által előcsalt muzsikát kép-zenének hívja, mely mind hangzásával, mind különlegességével jól tükrözte a festmények hangulatát. Lukács Sándor a tőle megszokott fergeteges hangulattal hozta egymáshoz közel a különböző társaságok képviselőit, akik közt az egyetlen kapocs a művészet szeretete és Kiss Dénes barátsága volt. A tárlatot az alkotó egykori mentorának és barátjának, Bayer Csabának özvegye, Ecsedi Erzsébet színművész nyitotta meg.
– Csaba és felesége nagyon fontos szerepet töltöttek be az életemben. Úgy mentem hozzájuk, mintha haza mennék. Sokat tanultam Csabától. Ők hasonló értékeket képviseltek, de csak csalódás és kudarc jutott osztályrészül nekik is, mint nekem korábban. Az első jól sikerült képemet egy szerelmi csalódás után festettem 20 évesen. Majd kipróbáltam magamat az élet minden olyan területén, melynek segítségével kifejezhetem magamat, de a festészet mindig megmaradt. Több ez, mint önkifejezés. Megtisztulás és gyógymód egyben. Mindenkinek megvan a maga útja, amelyen Istenhez közelít, nekem a festészet ez az út – tette hozzá.
A kiállítás megvalósításában számos barát volt segítségére, akik nem csak lelkileg, tettekben is támogatták az alkotói munkát. A festészet mellett a költészet területén is próbálgatja szárnyait a művész. Célközönsége elsősorban az a nemzedék, mely a legjobban ki van téve a társadalom romboló hatásának. Azok a huszonéves fiatalok, akik nem járnak kiállításokra, sokkal inkább a kétes hírű szórakozóhelyek állandó vendégei.
– Igazán ők értik meg, mit akarok mondani. Azonban ezt a korosztályt nehéz lenne becsalni a kiállítótermek falai közé. Ezért született meg az a honlap, melyen a képek mellett a verseim is megtalálhatók. Úgy gondolom, mindenkiben megvan a művészi hajlam, csak nem hagyják felszínre törni. Tele van a világ művészekkel, és egyre többen vannak, akik meg akarják hökkenteni a környezetüket. Néha kiváltság, néha bélyeg ez a tudás, de el kell jutni odáig, hogy ne azért alkossunk, mert ezt várják el tőlünk, hanem azért, mert változtatni akarunk. Lehet hogy az, amit én készítek, sokaknak nem tetszik, de a közízlést jobban már nem lehet lerombolni – részletezte Dana.
Hogy ki Dana Puhosh? Egy zalaegerszegi fiatalember, egy különleges alkotóművész, egy férfi, aki a kudarcokból építkezve találta meg az utat a lelki egyensúlyához. Egy ember, aki nem attól lett több, mert alkot, hanem azért alkot mert több annál, ami.

A Radnóti-diplomás versmondó

Szépligeti Mátyás a Kölcsey Ferenc Gimnázium végzős diákja Radnóti-diplomás versmondó. A költészetről, a versírásról és terveiről kérdeztük. Mint beszélgetésünk során kiderült, egészen kicsi korában kezdődött a mese- és versszeretete.

– Mikor kezdett el érdekelni a szavalás?
– Talán, amikor még beszélni sem tudtam. Édesanyám már akkor nagyon sok verset olvasott nekem, és szinte ragadtak rám a szavak. Amikor később megtanultam beszélni, szüleim, családtagjaim sokszor mondták, hogy milyen bő a szókincsem. Aztán bekerültem általános iskolába, s mivel mindig is vállalkozó típusú voltam, mindenbe belevágtam, ami érdekelt. Már első osztályban nekifutottam egy mesemondó versenynek, ám akkor még nem volt rutinom, így nagy izgalmamban belesültem a mondókámba. A verseny végén még egyszer elmondhattam a mesét, és meg is nyertem a vetélkedőt. Ezen felbuzdulva minden évben mentem versenyekre, és ott voltam az élbolyban. Mindig volt egy pozitív visszajelzés, ami arra sarkallt, hogy folytassam a szavalást, és egyre jobb legyek. Ötödikes koromig ez csak egy képesség volt, ami kezdett kikristályosodni.
– Hol volt az a fordulat, amikor már tudatosan készültél?
– Azt hiszem, ez akkor következett be, amikor felsős lettem, és olyan tanárt kaptam, aki célirányosan kezdett el velem foglalkozni. Jött is a siker, hiszen nyolcadik osztályos diákként az országos szavalóversenyen, Pápán, első helyezett lettem.
– Értek kudarcok is a versmondást illetően?
– Természetesen. Versmondó jutalomtáborban voltam Csopakon. Itt megismerhettem egyebek mellett a színpadi mozgást, valamint kicsit belekóstolhattam a színészek életébe. Ebben a táborban kaptam egy figyelmeztetést, hogy nem szabad elszállni, még ha az ember tudja is magáról, hogy tehetséges. Megtanultam azt is, hogy a vers témája és költője iránt tiszteletet kell mutatni, és alázattal lehet csak előadni.
– Kedvenc költőd?
– József Attila. Azt azért el kell árulnom, hogy nem a verseket szerettem meg először, és aztán szavaltam. Éppen fordítva: amikor láttam, hogy megy nekem a versmondás, utána kezdtem el tudatosan költeményeket olvasni. Egyébként én magam is írok verseket. Az eredményeim nagy része a felkészítő tanáraimnak is köszönhető. Egy szavalónak szüksége van mesterre, aki azt a funkciót tölti be, mint a színészeknél a rendező. Az én mesterem, a Dózsa-iskolában Drávecz Csabáné volt, jelenleg pedig Molnár Árpádnál tanulok.
– Lámpalázas vagy?
– Mint mindenki más, én is izgulok. A magas adrenalinszint nekem erősíti a koncentrációképességemet. Az adott pillanatra engem teljesen felturbóz az izgalom. Amikor színpadra állok, ki tudom zárni a külvilágot, és teljesen átadom magam a produkciónak, mondhatom azt is, szinte „átfolyik” rajtam a vers. Ehhez viszont száz százalékosnál is biztosabb szövegtudás szükséges.
– Érdekel a színészet?
– Igen, de azt hiszem, nem vagyok rá képes. Ki tudok állni a színpadra, de improvizálni nem biztos, hogy tudnék. A szakmát távolról csodálom, de vannak fenntartásaim vele kapcsolatban. Úgy gondolom, ezt az életformát nem vállalnám. Hobbi szinten azonban egész életemben szeretném az előadó-művészetet gyakorolni. A Radnóti-diplomával, amit 2004 novemberében szereztem, erre kötelezettséget is vállaltam. Aki ezt az elismerést megkapja, az felelősséget vállal arra, hogy az ország legjobb versmondója címet méltó módon viseli. Ezt én be is tartom, de más iránt érzek hivatástudatot.
– Végzős vagy. Hova tovább?
– A másik nagy szerelmem a természet. Tanulmányaim során a biológiára hajtottam rá, így egyetlen helyre adtam be a jelentkezési lapomat. Sopronba szeretnék menni, a Nyugat-magyarországi Egyetem Erdőmérnöki Karának természetvédelmi mérnöki szakát jelöltem meg.

Nem lehet összetéveszteni, annyira egyéni hang az övé. Szenvedélyes, expresszív előadásmódja kitüntetett helyet biztosít számára a korszak magyar festészetében – hangzott el a kiállításmegnyitón, melyen Gyutai Csaba alpolgármester szólt Bozsó József (1922–1998) festészetéről, amely minden ízében folytatása az alföldi festészeti hagyományoknak. Munkássága a XX. század második felét öleli át. Évtizedek során megteremtette a régió legnagyobb látogatható magángyűjteményét, melyet 1975-ben szülővárosának ajánlott fel. 1997-ben Kecskemét díszpolgárává választották.